Memories

Sometimes I feel like I was into the wrong age. Sometimes I feel like I was born into the wrong place. Other times I just feel like I was born the wrong gender. The wrong body. The wrong name. Maybe I was simply born wrong. I’m wrong. All wrong. All left.

People keep telling me how selfless I am. Like an angel. A goddess. Unhuman? Nonhuman? Subhuman? Superhuman? Oh come on.

They are wrong. I am selfish. It’s just not in the usual ways. I’m tricky. Surreptitious. They don’t notice it because neither do I. It’s in my nature.

They are right. I am selfless. I got no self. I’m dissolved. In everything and everyone. I got nothing because there’s no one to have it. I got no one because there’s no one to be with them. I’m dissolved in nothingness. I’m dissolved in selflessness.

They keep asking me how I’m doing it. What? I’m not doing anything. I’m not. I’m not.

I am doing it because I have no choice. I have no. I have wrong. I have left. I have what’s left. I have left what was left.

I am left? Not right. Not remained. Not kept. Abandoned. Jettisoned.

I do left. I can’t keep. Can’t. Won’t. Don’t want to.

I do right. In their eyes. They can’t see what I see. The wrong in me. It’s everywhere.

They have it backwards. They’re all wrong. I’m not selfless.

I’m selfish. I got self. I cry because I do. I cry because I don’t. Because I want to have and because I don’t want to have. Because it’s too much. Because it’s not enough. Because it’s not what I deserve, because it’s more than I deserve.

They tell me how strong I am. I’m not. I’m weak. I’m weak. One smile and I’m head over heels with someone who never intended to evoke love in me. I got it wrong. Again.

They tell me how they love me. I love them too. I have no choice. No choice. It’s who I am. How could I not love. It’s all I have. It’s what I was made of. It’s what God is made of. It’s God.

I’m not strong. I’m weak. I’m vulnerable. Fragile. Fallible. Falling. Fallen. I’m human.

I was born wrong.

 bóóódogság 🙂 <3 (?)

(csak hogy ilyen is legyen a blogomban.. így néha napján :D)

 

Nincsenek rá szavak, hogy elmondjam, milyen bőrszaggatóan hiányzol. Érzem, ahogy feszül, húzódik rajtam, ahogy szétszakadok, rostról-rostra, pórusról-pórusra. Belefáradtam, hogy próbáljam egyben tartani magam. Már teljesen elvékonyodott a bőröm a testemben tomboló tűztől, a lángok belülről nyaldossák az idegeimet, nem bírom tovább. Érzem, ahogy repedeznek a bőrrétegek. Pattannak a szalagok. Egyenként. Puskadördülésként érzem, ahogy az egyes foszladozó szálak feladják a küzdelmet. Kiszáradt szövettakaróm szép lassan lehull rólam.

A szemeim állapota sem mondható éppen egészségesnek. Kezdenek megkövesedni. Szilárdulnak a könnyeim. Besűrűsödtek a beléjük fojtott kiábrándultságtól. Kis üvegszilánkokként égetik a szemgolyóimat, karcolják az látókörömet, az egész világ pusztán egy megtört ablaküvegen beszűrődő fantomkép. Kiküzdik magukat könnyeim a kristálybörtönből, földet érve ezer kis szilánkszemre töredeznek szét, és mindegyiken megcsillan a remény utolsó szikrázó fénye, csak hogy kinevessen naiv ábrándjaimért. Porba hullt illúziók gurulnak szét a fájóan szilárd és lelkemet gúzsba kötő földön.

Talán ha levedlettem minden egyes elhalt bőrsejtemet és kihullott minden kis kristálykönny a szemüregeimből, és kifolyt velük együtt az élet is belőlem, végre szabad leszek. Egy régi, fekete-fehér, torz álom szakadozott filmkockái maradnak csak hátra. Elcsúfította őket is a napfény valóságba rángató fénye. De akkorra én már messze járok. Fent, az űr megnyugtató ürességében, sötétség által körülölelve táncolok majd a csillagokkal. Nem leszek más, csak egy különc csillagkép, aki ahelyett, hogy nyugton maradva, folyton-folyvást fittyet hány a fizika törvényeire.

És majd ha felnézel, felismerheted egykor nevető szemem színeit a csillagok ragyogásában, a meghalt álmok illatát a csillagszóróban, és te is elkezded szűknek érezni bőr-börtönödet..

 

1. Állítsd be az mp3 lejátszódat, hogy
véletlenszerűen játssza le a számokat. 

2. Minden kérdéshez nyomd meg a KÖVETKEZŐ
gombot, hogy megkapd a választ.

3. Írd le a kapott szám címét válaszként,
mindegy milyen hülyeségnek tűnik. 

(4. Taggeld azokat a barátaid, akik
szerinted élveznék ezt a játékot, és azt a személyt is, akitől ezt
kaptad.) — ezt kihagyom, akinek tetszik, fogja-vigye nyugodtan

IF SOMEONE SAYS “IS THIS
OKAY” YOU SAY? 

Save me from myself

WHAT WOULD BEST DESCRIBE YOUR
PERSONALITY? 

Decode

WHAT DO YOU LIKE IN A
GUY/GIRL? 

One way or another

WHAT IS YOUR LIFE’S PURPOSE?

This love, this hate

WHAT IS YOUR MOTTO?

I don’t care

WHAT DO YOUR FRIENDS THINK OF YOU?

Let U Go

WHAT DO YOU THINK ABOUT OFTEN?

Iris

WHAT IS 2+2? 

Last request

WHAT DO YOU THINK OF YOUR BEST
FRIENDs?

Dar

WHAT IS YOUR LIFE STORY? 

Forever and almost always

WHAT DO YOU WANT TO BE WHEN YOU
GROW UP??

Only fooling myself

WHAT DO YOU THINK WHEN YOU SEE THE
PERSON YOU LIKE?? 

Over and over

WHAT DO YOUR PARENTS THINK OF
YOU? 

Little house

WHAT WILL YOU DANCE TO AT YOUR
WEDDING?

Lips like morphin

WHAT IS YOUR HOBBY/INTEREST? 

Re-education

WHAT IS YOUR BIGGEST SECRET? 

Cosmic love

WHAT DO YOU THINK OF YOUR
FRIENDS? 

306

WHAT’S THE WORST THING THAT COULD
HAPPEN? 

Until the end

WHAT IS THE ONE THING YOU REGRET?

If you run

WHAT MAKES YOU LAUGH? 

Antidote for Irony

WHAT MAKES YOU CRY? 

Behind closed doors

WILL YOU EVER GET MARRIED? 

Falling

WHAT SCARES YOU THE MOST?

Who are you without me

DOES ANYONE LIKE YOU? 

Free

WHAT WILL BE THE TITLE OF THIS NOTE? 

Learn my lesson

Most of them fit, at least when they make any sense xD

Using only song names from ONE ARTIST,
cleverly answer these questions.  Try not to repeat a song title. It’s a
lot harder than you think.

 

Pick your artist: Emilie Autumn

Are you a male or female: Mad Girl

How do you feel about yourself: Opheliac

Describe where you currently live: In the
lake

If you could go anywhere, where would you
go: Across the sky

…Your best friend is: Smirking girl

Your girl/boyfriend is: A cure

Your ex girl/boyfriend is: Liar

Your favourite number: 306

What’s the weather like: Cold

Favourite time of the day: 4 o’clock

If your life was a TV show, what would it
be called: The art of suicide

What is life to you: Misery loves company

What is the best advice you have to give:
Gentlemen aren’t nice

If you could change your name, it would be:
Shalott

What do you wonder sometimes: What if

Your favourite food is: Leech Jar

Thought for the day: Best safety lies in
fear

My soul’s present condition: Hollow like my
soul

What would you want someone to tell you:
Marry me

What do you regret: I want my innocence
back

How I would like to die: Dead is the new
alive

My Motto: Let it die

 De mégis hogyan? Próbálok, próbálok emlékezni, minden erőmmel, de képtelen vagyok rá, megvakítanak az emlékek. Paradoxon, nem igaz? Megint a múltban élek, de most olyan, mintha valaki másnak az életére tekintenék vissza. Valakiére, akinek végignéztem a felnőtté cseperedését, aztán kilöktem a rideg valóságba, és magára hagytam, megfagyni az emberség jégkorszakában. 

 Nem megy. Az már nem én vagyok. Látom a képeket, a tetteket, de a mögötte lévő motivációkat nem. Nonszensznek tűnnek. Azokat a döntéseket nem én hoztam! Valaki a múltamból, aki már meghalt, de nem én, és mégis én viselem a következményeket! Én ebből nem kértem! Nem fair, hallod? Hogy idejuttatsz, aztán fogod magad, és itt hagysz, elmenekülsz, mert ebben a világban nem leled otthonod, én meg egyedül keresem az egykori világ színeit, és megáll a szívem, akárhányszor megcsap a múlt illata..

 Nem tudok már úgy gondolkodni, mint akkor, mikor ráléptem a mára vezető útra.. Más az értékrendem, a gondolkodásom, máshogy tekintek mindenre, más vagyok én is.. Nem emlékszem az akkori gondolataimra, félelmeimre, valószínűleg nem is érteném, nem így csinálnám már.. Persze akkor nem tudtam, amit most, hogy is tudhattam volna, mikor egy gyerek nem tud felnőtt fejjel gondolkodni, de most meg már elfelejtettem, elvesztettem gyermeki mivoltomat.. Eljött, amitől rettegtem, felnőttem, de nem tudok gyermekfejjel álmodni, nevetni, sírni, sikítani.. Megkaptam a dózisomat a kor érzéstelenítőjéből, már csak a sivár realitás van. 

Ebben a világban nem éri meg gyereknek lenni. Nem éri meg szeretni. Nem éri meg nőnek lenni. Nem éri meg álmodni. Nem éri meg felébredni.

“Suddenly, a cloud must have cut a hole in my head,

When i was tangled all in your words.

How quick to forget,

We are,

With eyes unimpressed

You’re sealing the conversations.

And are you wondering how things could be?

Just staring at the surface,

When all the walls have tendencies.

But it’s not your fault when no one taught you how.”

 

I feel betrayed. So betrayed. By my body, my genes, my womanhood, my dreams of motherhood. So, so betrayed. How come what makes me woman can possibly kill me? How come I have to live in fear just because I was born woman? Why was I cursed the moment the nurse shouted ’It’s a girl!’? Is this the fate of all women? To be afraid of unwanted pregnancy, being abused, judged for their sexuality, ostracized for having desires, and losing themselves together with their virginity?

I feel betrayed. By my body for when I just offered a peace treaty it turned against me. For when I just accepted it and started to love it the way it was created together with its marvelous capabilites and vitality it turned out to be a reject and condemned. For it attacked me from what caused me the most and only pleasure in my love life. For it attacked me from my only body part I had no problems with. For I might lose the only thing that assured me that my body was not rubbish. That it can make me happy. I feel betrayed for the reason why I marvelled at my body turned out to be my capital sentence.

I feel betrayed. I feel betrayed by my genes for I’m the one who’s always blamed for what’s actually their fault. For they make my life miserable. For the minute one of my inborn defects lets me rest another pops up to convert my days into a new kind of nightmare. For I’m constantly being made to think I can change them just to realize after a long uphill battle that I can’t. For people keep trying to bump their guilt on me by manipulating me. For just when I dare to think I finally might have some taste of what is called healthy life they laugh into my face and send me back to hell. For I cannot escape them ever until death.

I feel betrayed. I feel betrayed by my womanhood for it stabbed me in the back in the middle of me trying to make up with it and bury the hatchet. For only when I finally started to look at it as something I can live with and up to did it show its real face. For when I naively thought it might be a blessing it transformed into a curse. I feel betrayed for from now on everytime I’m reminded of being a woman, I’m reminded of being sentenced to suffering. For if I weren’t a woman all of this could not be happening now. For I cannot feel desirable like this, ever again.

I feel betrayed. I feel betrayed by my dreams of motherhood. For the minute they sprang up in my head they turned into demons. For when I realized the real wonder of life and my sex I ended up a defect from this aspect as well. For what could make me a mother is the same thing that could be my hangman. For what can give life can also take it away. For with what I longed for nurturing my future child might become my deadly poison.

I feel betrayed. For having born a woman I may have been born a convict. For having come to life I might be ordered to go to hell.

 

God don’t leave me alone please.

PS: Don’t take this too seriously. I might be crying wolf. Most possibly I’m just a sanctimonious hypocrite who loves martyrizing and victimizing herself by bringing any kind of tiny problems to a higher level for the sake of writing. Or I’m just scared to death. I haven’t figured it out yet.

 Soñé contigo otra vez. Soñé
que estabas conmigo y no intentabas marcharte.. Soñé que nos reíamos juntos y que estabas prestando atención a mí. Soñé que querías hacerme feliz.. y que nunca harías
nada para hacerme llorar. Soñé que me sonrió y que tus ojos brillaban en mí.. Soñé que no querías
nadie más y hablabas sólo a mí. Soñé que estábamos tendidos al lado de uno, como solíamos hacerlo, y que
me tomaste el pelo, como solías hacerlo. Soñé que estábamos felices y no te importaba nadie más que yo. Soñé que te ví, oí, y toqué. Soñé que ví tu cara y tu sonrisa, que oí tu voz rienda,
qué olía tu cabello y tu piel, que sentía tus brazos y tus tactos. Soñé que me besaste.. que me besaste locamente.. que
me besaste como solías besarme en el pasado, cuando aún estábamos del otro. Antes
de que rompiéramos. Antes de que me hicieras llorar. Antes de que me mataras.
Antes de que me despertara..

 Kapcsold ki őket. Nem léteznek. Így nem árthatnak. Nem léteznek. Sosem voltak. Nincsenek érzések. Nem is lesznek soha.

 Kapcsold ki őket is. Habár, az kicsit problémásabb. Irányíthatatlanok. Megjósolhatatlanok. Kivédhetetlenek. Csalhatatlanok. Aludni mégiscsak kell.

 Álmodj másról. Ha kell, megint ne egyél hónapokig, magolj szavakat éjjel-nappal, vagy nézz horror filmeket, éjszaka, üres lakásban. Tök mindegy. Bármilyen rémálom jobb annál, mintha vele álmodnál.

 Kikapcs. *disconnected*

I’ll turn em off

No feeling

No healing

No anger

No hunger

No love

No sorrow

No tears

No screams

No pain

No hate

No shame

No sleep

No air

No smile

No life

No sun

No dark

No laugh

No thought

No word

No kiss

No hurt

No love

No fight

No emotion

I’ve turned em off

 

It’s just easier this way.

 

“Miért
van az, hogyha a szív küszködik, és nagy csatát vív, és végül darabokra
hull, továbbra is dobog vadul, és az ezer kis darabka, minden erőt
beleadva tovább szeret?”