Csak mert..

Csak mert én szakítottam vele, még nem jelenti, hogy nem halok bele.

Csak mert szememben nem látsz könnyeket, ne hidd, hogy szívemen beforrtak a sebek.

Csak mert már nem keresem, ne gondold, hogy nem érdekel, mi lehet vele.

Csak mert már képes vagyok a napba nézni, még jobban szeretek az esőben ázni.

Csak mert már nem beszélek vele, szavai még nap mint nap visszacsengenek.

Csak mert közeléből elszakítottam magam, ugyanúgy hiányzik minden pillanatban.

Csak mert átalszom az éjszakát, nem jelenti, hogy rémálmaim abbahagyták a kínzást.

Csak mert megy le falat a torkomon, nem jelenti, hogy nem forog tőle a gyomrom.

Csak mert képes vagyok levegőt venni, ne hidd, hogy tüdőm képes lélegezni.

Csak mert nem beszélek róla, ne gondold, hogy nem hasít vérző darabokra.

Csak mert büszkeségemet megőriztem, attól még hitem gyógyíthatatlanul megrepedt.

Csak mert helyesen cselekedtem, ne hidd, hogy nem tennék másképp, ha lehetne.

Csak mert össze tudom rakni a szavakat, szívem ugyanúgy darabokban marad.

Csak mert képes vagyok írni róla, a pokol tüzét nem olthatom el tintával.

Csak mert mások társaságát keresem, ne hidd, hogy nem érzem magam elveszve.

Csak mert a képek lassan a múlt részei lesznek, ne gondold, hogy nem látnám őt a jövőmben.

Csak mert újra látod mosolyom, ne hidd, hogy visszanyertem boldogságom.

Csak mert elkezdtem magam összekaparni, még nem leszek képes újra szeretni.

Csak mert látom a fényt az alagút végén, nem jelenti, hogy az út rövidebb, mint hinném.

Csak mert érted, mit mondok, ne hidd, hogy tudod, mit gondolok.

Csak mert érzéseim arcomra vannak írva, még nem tudhatod, milyen átélni azokat.

Csak mert már másra nézek, ne hidd, hogy nem őt szeretem szüntelen..