MissU

Hiányzik a hajad illata.

Hiányzik nyakad bőrének íze.

Hiányzik a hangod, akár nevetsz, káromkodsz, csámcsogsz, suttogsz, horkolsz, büfögsz, cukkolsz, vagy teljesen hétköznapi módon beszélsz.

Hiányzik az a néhány rakoncátlan szőrszál a mellkasodon.

Hiányzik, ahogy előjáték közben pimaszkodsz, ahogy a hangomat hiányolod, miközben én minden erőmmel azon vagyok, hogy ne felejtsek el levegőt venni.

Hiányzik, ahogy csikizel, vagy ahogy a lábamra lépsz, még ha kegyetlenül fájt is, mert közben olyan vérlázítóan szemtelenül mosolyogtál, és huncutul kacagott a szemed, hogy az egekbe szökött adrenalinszintemnek köze nem volt a fizikai fájdalomhoz.

Hiányzik, ahogy az ajtóhoz szorítasz, hajamat markolva hátrahúzod a fejem, és kíméletlenül ostromolsz csókjaiddal, amíg a maradék ellenállásom is elpárolog.

Hiányzik, ahogy szeretkezés végén magadhoz szorítasz, és becézgető csókokat lehelsz a vállamra.

Hiányzik, ahogy csúcsra juttatásom után azt mondod, hogy “bú!”, vagy “hellómi?”, én meg legszívesebben letörölném azt az öntelt vigyort a képedről, csak nem tudok moccanni se, mert minden ízemben reszketek az élvezet utóhullámaitól.

Hiányzik, ahogy simogatod a hajam, miközben a válladon pihentetem a fejem.

Hiányzik, ahogy aggódva szólsz, miközben csak a szomszéd szobába megyek.

Hiányzik, hogy úgy hagysz rajtam kéj-foltokat, hogy észre sem veszem.

Hiányzik, ahogy azt mondod, “Talán”, miközben a homlokodra van írva, hogy csak azért adod a bizonytalant, hogy húzd az agyam.

Hiányzik, ahogy mondod, hogy túl sok rajtam a ruha, és tisztában vagy vele, hogy úgyis leveszem, mert (1) nem akarom, hogy darabokra szaggasd a ruhatáram tartalmát, (2) úgyse bírom ki, mert veszettül kívánlak.

Hiányzik, ahogy megremegsz fölöttem, miközben végigkarmolom a hasadat.

Hiányzik, ahogy frissen fürödve még nedvesen magadhoz húzol, hogy jól összevizezz.

Hiányzik, hogy álmomból felkeltve az érzékiség kéj-felhőire invitálj.

Hiányzik, ahogy alvás közben kitúrsz, összenyomsz, nem hagysz kimászni mellőled, én meg csak röhögök, hogy mekkora köcsög vagy, az ártatlan alvó angyalpofidról nem is beszélve, amely amint felébredsz, magára ölti az ördögfióka-vigyort.

Hiányzik a bizonytalan bizonyosság, a tudat, hogy noha nem beszéljük meg előre, de tudom, hogy hétvégén úgyis hívni fogsz, mert hiányzik neked is, hogy melletted legyek.

Hiányzik a zene, amit csak nálad hallgattam, ahogy énekelsz, a kávéd, a hanyagul belőtt séród, és ahogy egy szál semmiben járkálsz fel-alá a házban.

Hiányzik, hogy felébressz, csak hogy fél órára rá te aludj be. Bunkókám.

Hiányzik, ahogy piszkálod a hajad, dühöngsz, fájlalod a fejed, nyafogsz, hogy elzsibbadt a hátsó feled, a legapróbb anyajegyed, a folt a hátad közepén, izmaid vonala, izzadt hátad nedves tapintása, minden mozdulatod, levegővételed, szemrebbenésed, szívdobogásod, véred pulzálása, tested-lelked, szellemed, lényed, árnyékod, közelléted, létezésed, mindened.