Szép
kis világ ez a miénk, mit ne mondjak. Szerintem az emberek kihaltak. Ezt a sok
csúszómászó, gerinctelen gyűrűsférget, keselyűt, dögevő hiénát, ami körülöttem
ólálkodik, még csak lelketlen gazembernek sem nevezném. Undorító. Végre nem a
fájdalomtól, hanem az undortól fordul fel a gyomrom. Ez egyszerűen…
gusztustalan. Hogy egyesek tényleg azon az alapon formálnak jogot mások porba
tiprására, mert MEGTEHETIK. Persze ezt eddig is tudhattam volna, találkoztam a
jelenséggel történelem órán, politikában, tömegközlekedési eszközön, de hogy
érzelmi szinten… Milyen naiv is voltam, amiért mertem azt hinni, hogy ha
szeretek valakit, és neki adom mindenem, és elfogadom a
hibáival-nyafogásaival-bunkóságaival együtt, akkor majd elvárhatom ugyanezt a
másiktól. Ugyanmár! Hová gondolsz? Butus. Inkább marad szemét továbbra is, sőt
mi több, velem szemben is azzá válik. És miért? MIÉRT? Mert ÉÉÉÉN hagyom!
Háthogyalópikulábane. Mert az az apróság, hogy nekem vannak olyan ritkaságba
menő kacatjaim, minthogy sebezhetőség, megértés, elfogadás, meg az összes többi
nyálas cucc, az mit sem ér, ha nem vágom visszakézből pofán, aki bántani
merészel. Mert ha nem védem meg magam, ha nem esek egyből a másiknak, ha
fájdalmat okoz, akkor már én vagyok a szar, mintha ÉN kérném, hogy vegyenek
semmibe. Hát menjetek már a francba! Most legyek én is olyan, süllyedjek le a
szintjükre, tényleg ilyen világban élnénk, hogy a jámborság (na jó, nem mindig
vagyok az) bűn? És nem várhatok el senkitől egy kis… nem is tudom…
megbecsülést, óvatosságot, amiért kiszolgáltatom magam neki, és akkor még az ÉN
hibám, mert mertem tűrni. Hát még mit nem?! NEM fogom magamat hibáztatni, mert
magát embernek nevező droidok feljogosítják magukat arra, hogy kínozzanak,
szadizzanak, öljenek, mert hogy én úgyis gyenge vagyok, sebezhető, és különben
is, a homlokomra van írva, hogy „Törj darabokra!”, elvégre olyan kibaszottul
ráérek összeragasztgatni a darabjaimat. Mert hogy ha én ezt ki nem mondva, de
éreztetem, hogy igenbazdmeg, érző lény vagyok, és érzem a fájdalmat, de a
csontvelőmig, veled ellentétben, akkor már MEGÖLHETSZ! Mert miért ne, nem igaz?
Undorító, UNDORÍTÓ! Komolyan, én ezt ép ésszel képtelen vagyok felfogni, hogy
jöhetnek ekkora… mócsingok a világra… NEM fogom magamat hibáztatni,
csakazértsem, és NEM, nem fogok lealacsonyodni az ilyenek szintjére, még akkor
sem, ha tudom, hogy jobban járnék! Hiszen boldog az ilyen élet, nemdebár?
Életeket porba dönteni lépten-nyomon, egy pillanatra se megállni gondolkodni,
hogy talán az én kezem is benne van, mert a másik ember ennek következményeképp
lelkinyomorék/suttyó/leszbikus/hozzámhasonlólelketlentest lesz. Kit izgat? Amíg
az egóm a helyén van, valahol az a termoszféra felső határának környékén, addig
a világrendje megingathatatlan. Mit lenne nekem bűntudat, lelkifurka, megbánás,
felelősségvállalás a tetteimért, szavaimért, gyilkolásaimért? Hihetetlen… És
TÉNYLEG csak nevetni tudok. Szánalmas. Legyenek boldogok az ilyenek. Úgy ahogy
vannak, hozzájuk hasonlókkal. Engem meg hagyjanak a francba. Köszipuszicsá.
/2010.08.28. 00:07/