30 másodperc

    Kicsi a világ.. De hogy ennyire? És ráadásul az idő is társául szegődik, és fél perceken múlik minden? 30 másodperc.. Ennyi kellett volna csupán, hogy ne a túloldalról nézzem távolodó alakodat.. Vagy ahhoz, hogy meggondoljam magam, és ne meneküljek el egy újabb lehetőség elől, hanem fittyet hányva a rám nézve nem túl előnyös körülményekre, a közeledbe kerüljek.. 30 örökkévalóságnak tűnő másodperc, mialatt én inkább arra koncentráltam, hogy újra kapjak levegőt, és arcomon ne jelenjenek meg könnyek az izzadságcseppek mellett.
    30 másodperc.. Egyszer oly hamar eltelik, mintha meg se történt volna, és pillanatok alatt az emlékezet kanyargós ösvényébe vész.. Máskor pedig úgy csordogálnak a homokóra szemcséi, mintha lelassult volna az idő.. És persze ez a két lehetőség mindig fordítva jelentkezik, véletlenül sem úgy, hogy az embernek jó legyen.
     30 másodperc.. Mintha minden emlék, ami szemeim előtt lepereg, ha rád gondolok, ennyi ideig tartott volna.. Amikor mondvacsinált indokokkal beszélgetést kezdeményeztél.. Amikor az idegeimen táncoltál, csak hogy a közelemben legyél.. Amikor elég volt, hogy megfogd a kezem, mélyen a szemembe nézz, s számomra máris megállt idő és tér.. Amikor pár év távollét után pont ugyanazzal a tekintettel, ugyanazzal a mosollyal, hanglejtéssel elérted, hogy visszarepüljek a múltba.. Talán az is ennyi ideig tart, mikor elhúzol busszal a házunk előtt, nem is sejtve, napjában hányszor átkozom a BKV-t, amiért pont hozzám ilyen közel kellett kerülnie annak a járatnak, amit napi szinten használsz. Átkozom a világot, amiért olyan közel, mégis oly távol vagy tőlem..
    Hiszen hiába fordulnak elő esetek, mikor lépésekre, méterekre, vagy egy öbölnyi távolságra vagy tőlem. Köztünk már több éves szakadék van, de néha úgy érzem, nem azok a napok választanak el minket, melyeket nélküled kellett eltengetnem, hanem azok, melyekben még a mindennapjaim része voltál.. Ha nem történt volna meg mindaz, ami álmatlan éjszakáimat okozza, talán nem remegnék a közeledben, nem akarnék megfulladni, ha meglátlak, nem.. nem rettegnék az újabb visszautasítástól, illúzióim romba dőlésétől.. Csak egy pasi lennél a sok közül, talán nem is babonáznának meg kék szemeid, nem vergődnék ágyamban, mikor rólad álmodok, nem keresnék okokat, jeleket és nem létező válaszokat..
    Esetleg még össze is jöhetnénk.. Nem félnék kezdeményezni, mert tudnám, hogy nem veszíthetek semmit.. Hogy most akkor mégis mit szorongatok olyan görcsösen? Az álomfoszlányt egy tökéletes, idilli kapcsolatról, mely sosem fog realizálódni, csak a képzeletemben létezik, de oly jó elmenekülni abba a tökéletes világba ebből a szürke, kilátástalan, unalmas életből..

/2009.04.14. 06⁰³/