The call of your blood

Nem menekülhetsz előlem.
Érezlek. Bárhol és bármikor. Részegítő illatod nem moshatja el semmilyen
zivatar, nem söpri ki szívemből semmilyen szélvihar. Nyomában nem marad más,
csak fojtogató szomjúság, gyomormaró éhség, kaparásnyomok a falon, sós könnyben
úszó szemek. Érzem, mikor csak lépésekre vagy tőlem, érzem közeledésed és
távolodásod egyaránt. Véred hívogató aromája elárulja lelki állapotod,
érzéseid, tudom, mikor lüktet véred olyan erővel, hogy majd’ szétfeszíti az
ereidet, s tudom, mikor fagyasztja meg a jeges félelem. Hallom csordogálását és
pulzáló dobogását. Tudom, mikor hág izgalmad a tetőfokára, s olyankor egyre
kínoz a féltékenység, hogy vajon ki válthatja ki véred ilyen erejű
felforrósodását, tombolását. Belülről rág a tehetetlen düh, amiért nem én kérhetem
fel táncra pulzusodat, noha tudom, ez lehetetlen lenne. Hiszen abban a
pillanatban, ahogy kitapintanám csuklódon az életet jelző ütemet, amint megízlelném
nyakad puha bőrén keresztül ütőered mámorító ritmusát, nem lenne visszaút: vagy
te esnél gyilkos vágyam áldozatául, vagy engem perzselne fel a kínzó sóvárgás,
az állandó kettészakítottság, melyet ösztöneim és szívem egymással ellentétes
utasításai szítanak. Álmodozok az elérhetetlenről, a tiltott gyümölcsről, s közben próbálom mindhiába
süketnek tettetni magam, hogy ne halljam szívdobbanásod andalító dallamát,
véred soha alább nem hagyó, szakadatlan, kísértésbe csábító, kétségbeesett
hívását..